A tegnapi nap végre úgy kezdődött, ahogy már régen kezdődnie kellett volna. Elindultunk a Kinkakuji templomhoz. Hihetetlen, hogy négy év alatt nem sikerült erre időt szakítanunk, de általában a belvárosban szállunk meg valahol és csak busszal lehet hatékonyan kijutni, az pedig 45 perc.
A templomnál kiderült, hogy Anikó nem töltötte a fényképező akksiját, ezért miután körbejártuk a helyet, arrafelé mentünk, beugrottunk egy másikért a szállásra. Ha már itt voltunk és nem tűzött a nap, megnéztük a közeli Shoseien kertet. Ritkán mondom azt, hogy kidobott pénz egy-egy ilyen park, na ez az volt. Egy dolog csak, hogy az időjárás nem volt jó fej, de fél évig felújítják, le van bontva az egyik főlátványosság, egy fahíd. Büdös van szinte az egész parkban, mert a leengedett víz talaja mocsaras volt.
Ezután a Higashi Honganjiba mentünk, mert közel volt és ingyenes. Mi már voltunk itt, sokat nem változott a hely 🙂
A háta mögött van a Nishi Honganji, ahol meglepődtem, mert a Higashiban szigorúan tilos fotózni, de itt semmi se tiltotta. Mondjuk valami rendezvényre is készültek, tele volt hatalmas tévékkel és székekkel.
Felugrottunk egy buszra, mert igencsak délutánra járt már az idő, épphogy be tudtunk menni a Tōji templomba egy körre. Szép hely, de sokkal szebb lenne, ha a sok, most kopár cserifa már teljes díszben lenne, ahogy az előrejelzés és a korábbi évek alapján kellene is lenniük.
Innen egészen a város másik felére mentünk busszal (bérletünk volt), Anikó megnézte a Yasaka szentélyt, mi meg bóklásztunk egyet kicsit, találtunk egy új múzeumot, ami legközelebb érdekes lehet (Kanji múzeum, belépő 800 yen, most már zárva volt).
Újra egyesült a két csoport és elmentünk a Gion negyedbe vadászni pár maikot. Túl sok sikerrel nem jártunk, ami annak köszönhető, hogy tele van turistával a környék. Egyébként ehhez kapcsolódó érdekes hír, hogy az elmúlt 4 évben, amióta kijárunk, a turisták száma hivatalos hírek szerint megháromszorozódott. Szóval ha valaki csodálkozik, miért van iszonyatos mennyiségű ember mindenhol, miért talál nehezen csak jó áron szállodát és miért kell sorba állni egyre több étteremnél: ezért. A Gionban megjelent pár gésa, a (főleg kínai, ne mondjam) turisták ráugrottak és próbáltak selfiezni velük. Én komolyan mondom, ilyen szintű tiszteletlenséget ritkán látok. Amikor mi láttuk a maikot egyszer nappal, még 2013 április elsején, akkor egy szóval se zavartuk, csak amikor megállt, hogy az ismerősei, akikkel egyébként találkozni indult, fotózhassák, akkor mi is lőttünk róla kettő darab képet fejenként. Nem futólépésben lihegtünk a nyakában meg kértük, hogy pózoljon… Pár maiko taxival közlekedett és ezt valahol teljesen érthető, úgy legalább az út nagyobbik részét megússza. A kép ne zavarjon össze senkit, ez egy eldugottabb mellékutcában készült.
Este a Pontochō negyedben próbáltunk lőni egy vacsit. Nagyon kellemes környék, csak vastagon fog kicsit a toll az étlapokon és itt is tele van emberrel az egész környék, ami megnehezíti a fotózást és a kellemes sétát is.
Kedd reggel Narába indultunk vonattal, hogy lőjünk pár őzikét. Úgy gondoltuk, az a legjobb, ha Anikó megnézi a fő látványosságot, de majdnem nagyon rosszul járt, elsőre nem ment be, mert fel volt állványozva a környék. Mi közben megnéztünk egy olyan helyet, ahol még nem jártunk, a Kasuga taishát.
Délben visszamentünk Kyōtoba, hogy találkozzunk Renivel, aki itt él két éve és adózzunk egy kicsit az államnak a Hello Kitty kávézóban. Ahol leszálltunk a vonatról, ott volt a Sanjusangendō templom, ahol az 1001 Buddha-szobor is van, úgyhogy megnéztük.
A Hello Kitty kávézó pontosan olyan túlárazott és abszurd, mint amilyennek elsőre képzeli az ember 😀 a kertben van még egy kis különterem is egy szobornak, minden masnis és cicafejes. Kaptunk ajándékba a főételhez 1-1 pálcikát is, abból úgysincs soha elég 🙂
Visszaindultunk a belvárosba, hogy találkozzunk Anikóval, de útközben ajánlott Reni még egy régi házat és egy hozzá kapcsolódó templomot, ami egyből kettő is, hogy nézzük meg, mert nagyon szép. Igaza volt, egyértelműen megérte megnézni és eddig soha nem is hallottam még róluk, ez a Hōjō és a Kenninji párosa, ha valaki keresné.
Este beugrottunk együtt már a Nishiki piacra, de csak Anikó evett gyorsban valami rákos rágcsát, illetve találtunk egy kis szentélyt bent, amit körbefotóztam mobillal (lusta voltam elővenni már a nagygépet és néha kell a kihívás), aztán indultunk a csomagokért és az állomásra, majd átvonatoztunk Kanagawába.
