Amint megérkeztünk a vonattal Kyotoba, egyből buszra pattantunk és mentünk a Nijo kastélyhoz. Be én nem mentem velük, hanem indultam goshuinvadászatra egy helyi barátommal.

Megnéztünk útközben egy nagy Buddhát is, szerintem kevesen számítanak rá egy bevásárlóutcában, eléggé hidden gem. Lett azért néhány igencsak menő goshuinunk egyébként és ez a pottyantós retyi, amit láttam, next level.

Már kész voltunk mindennel, elindultunk a hotelem felé, hogy bedobjam a cuccaimat és elmenjünk vacsizni egyet, amikor akkorát hasaltam az aszfalton, hogy öröm lehetett nézni. Bevertem a bal könyökömet, a a bal térdemet a külső részén, a jobb térdemet pedig az elülsőn. A legnagyobb gondot ekkor még kevésbé éreztem, a jobb csuklómmal fogtam fel habtestem súlyát, valamint a hátamon volt a jó 10 kilós hátizsák is. Lepakoltam a dolgaimat a szobában és mintha tudtam volna, hogyan szivassam habosra magam, ez volt az egyetlen olyan szobám két éjszakára, ahol a földön aludtam kvázi. Végülis csak négy végtagom fájt, egyáltalán nem volt nehéz a felkászálódás. Egy extra órát szántam a csomagolásra (a végén feladtuk Kyotoból Nagoyába a csomagokat, hogy azok nélkül utazgassunk), mert a jobb kezemet már nem tudtam használni. Este vacsinál mázli, hogy a sushi mellett döntöttem (messzire se mentünk, mert járni is fájt), mert azt tudtam kézzel enni, nem tudtam a pálcikát se megfogni. Vacsi után elmentünk gyógyszertárba venni fájdalomcsillapító tapaszt (jó cucc egyébként, ibuprofent old ki bőrön keresztül). Pár napig kihívás volt az öltözködés, a lépcsőket is kerültem, de síkon jól mozogtam.

Reggel elcammogtam reggelizni egy közeli helyre hajnalban. Japánban vannak ilyen helyi “gyorséttermek”, amik 0-24 nyitva vannak és olcsón lehet tök finomakat enni. Marhás dont ettem lágytojással, az egész volt 700 yen körül.

A Seimei szentélybe mentünk, mert érdekes kis pont.

Elvittem a manókat a Kinkakujiig, de most nem mentem be, inkább pihentettem a lábamat kint egy padon a napsütésben. Szinte az egész úton egyébként csodás időnk volt, egészen a végére romlott csak el és azért novemberben pólóban sétálni a városban nem rossz. Ezután a Kitano tenmangu következett, ismét felírtuk a listára, hogy érdemes megnézni ezt a helyet, kedves, nagy és nagyon szép lehet, amikor virágzik a cseri.

Lefelé a Yokai utcán át vitt az utunk, aranyos hely és hangolódtunk egy aznapi későbbi látványossághoz, de igazából csak akkor éri meg, ha úgyis erre megy az ember.

Következett egy olyan Horinji, ami szintén kyotoi (már voltunk egy ilyen nevű helyen korábban másokkal), itt daruma figura van sok és volt egy jó kis kertje, ahol kicsit megpihentünk.

A nap utolsó közös pontja a Toei Kyoto Studio Park volt, itt volt később egy yokai fesztivál, én azt nem vártam meg, mentem megint goshuinokért. Jó hely amúgy, sok interaktív helyszínnel, érdemes meglátogatni, de kell ide vagy 2 óra, pláne gyerekkel.

Én a délutánt szentélyekben, templomokban töltöttem és pimasz pénzt hagytam a kyotoi pokémon centerben. Olyan sor volt, hogy csak néztem, de ráértem. Este kerestem egy sushizót itt a közelben és beleakadtam egy pop up programba, lehetett washi papírból kitűzőt készíteni 300 yenért, egyből választottam is egy szép rózsaszín papírt, amiről utána derült csak ki, hogy ráadásul fényt gyűjtve foszforeszkál a sötétben. Végül este ettem kicsit a Nishiki piacon és beburkoltam egy hokkaidoi sajtos hambit a Wendy’sben.

Reggel ki akartuk váltani a JR Passokat, de megváltozott az iroda nyitvatartása, így kivittem a manókat a Fushimi inari szentélyhez, a fejtágítás után elengedtem őket, elkértem mindenki útlevelét és én visszamentem elintézni ezt. Amikor beálltam a sorba, senki sem volt mögöttem, mire végeztem, már vagy harmincan. Biztos nagyon örültek nekem, két pultban dolgoztak csak sajnos, erről nem én tehettem. Visszaindultam a szentélyhez találkozni a többiekkel. Mutatnám a képet, hogy ebbe a kocsiba én már úgy seggeltem be, hogy elnézést kértem, hogy zavarok. Elmondanám, hogy utánam még 8 ember állt be ide, szóval nem én voltam a legudvariatlanabb. Szerencsére sokan leszálltak ott, ahol én.

Ujiba indultunk innen, szerencsére itt már nem volt tömeg a vonaton. Itt egyrészt a kötelező Byodoin volt a program, utána pedig ebédszünet, hogy próbálgathassanak zöldteás dolgokat a környéken. Én addig sétáltam, jött az Uji és az Ujigami szentélyek, ettem édesburis-zöldteás péksütit és megnéztem a másik Uji állomást, ami egész érdekes, ha az ember szereti a különös építeszeti megoldásokat és lecsúszott egy kis sushi ma is.

Visszatértünk Kyotoba, az első hely nekem is új volt, megint egy szép kert, a Komyoin. Nagyon kellemes volt, egy órát csak ültünk és néztük a kertet és csapkodtuk magunkról a szúnyogokat. Utólag belegondolva még egy órát el tudtam volna tölteni itt. Turista gyakorlatilag az elején nem volt rajtunk kívül, később is csak néhány japán csatlakozott a relaxálásba.

A Tofukuin egy részén vitt volna át az utunk, kerülőre kényszerültünk, mert nem mehettünk át egy részén, de szép látvány várt minket útközben.

Kicsit nehezen találtuk meg a következő helyet, a Chishakuint, a Google Maps teljesen rossz helyre visz, de meglett.

Este még a Gion negyedben sétáltunk egyet a naplementében.

Ezután összeszedtük a csomagjainkat, amiket még reggel szekrénybe tettünk a Kyoto állomáson, vettünk ekibent és shinkansenre szálltunk Hiroshima felé.