Reggel keltünk, aztán érkeztek a japán haverok, hogy felfedezzük együtt Old Delhit.
A vörös erőd egy nagy pénzkidobás, a belépő 500 és az agrai sokkal-sokkal szebb volt. Felfedeztük kicsit a környéket, de nagyon lehangoló volt, mintha száz évekkel lemaradt volna ez a rész a világhoz képest. Mire találtunk egy nagyon szépnek tűnő helyet, a Jama Masjidot, addigra nem lehetett bemenni, mert imádkoztak. Teljesen kiiktattuk a programot, mert egy órát nem várunk a semmire.
Bementünk a Connaughtra, hogy ez a nap se maradjon ki és ott ettünk egyet egy egész helyre kis spanyol étteremben. A számla egyébként annyi volt négyünknek, mint egy osztrák étteremben két főre lett volna. A kukorica első változata csípős volt, reklamáltam érte egy harapás után, azonnal kicserélték gond nélkül. Szegény japánok enyhén csípőset rendeltek, a másikuk pedig egyáltalán nem azt, mégis mindkettőnek annyira csípett, hogy a szájuk fájt tőle.
Innen szétváltak útjaink a másik párossal, ők mentek megnézni olyan dolgokat, amiket mi már láttunk, mi pedig még mentünk egy kört a Palika piacon, de aztán nem bírtuk, besokalltunk és visszamentünk a hotelbe. Egyszerűen sok volt az elmúlt pár nap, elegünk volt a folyamatos küzdéssel, hogy 5 percet eltölthessünk nyugodtan az utcán úgy, hogy senki se kezd el beszélgetni, senkise kér közös képet, senki se kérdezi meg, honnan jöttünk, senki se akar boltba berángatni, pénzt kunyerálni vagy csak cipőt pucolni. Sok. Meleg annyira nincs, de ez nagyon fárasztó egy idő után.
Este vettünk még egy üveg rumot, mert a vodkánk elfogyott és kezdtük rosszul érezni magunkat. Eddig a vodka (reggel és este két húzás) megelőzött minden gondot. Nem semmi a bolt amúgy és mindössze 9 euro a Bacardi Gold üvege, ami egész baráti. Este még beültünk egy sütire a közeli cukiba, de ennyi volt számunkra Delhi és egy darabig nem jövünk most vissza.
Hajnalban keltünk, hogy induljunk a reptérre. Áthúztuk az állomás felé a bőröndöt, ahol ugye biztonsági bejárat van. A pasi, aki ott állt, kérte a jegyünket, mondtuk, hogy csak a reptéri vonathoz mennénk át a túloldara. Elkezdte magyarázni, hogy fogjunk inkább egy taxit, mert nem jár valamiért az express. Annyira nagyon mutogatta, hogy majdnem elhittük már, de volt egy megérzésünk és ragaszkodtunk ahhoz, hogy engedjen át minket, majd lesz valami. Nem húzom az időt, a vonat teljesen gond nélkül, menetrend szerint járt. Nem értem, ez mire volt jó neki, hiszen nem tudja, melyik taxiba szállunk be, ebből pénze nem lesz. Így boldogan húz majd átlagot a nap végén, hogy megint átvágott két külföldit, aki emiatt lekéshette volna a gépét akár (sokkal tovább tart kocsival az út, a vonat 20 perc alatt kiér).
A reptéren ismét megtapasztalhattuk, hogy néha komplett hülyék vannak itt. Meglátta egy alkalmazott a sorban a kezünkben levő papíron, hogy már megcsináltuk az online check-int. Kiintett minket, hogy menjünk egy másik pulthoz, mert csak a csomagot kell feladni. A pultnál senki se volt, vártunk egy ideig, aztán átrakott minket egy másik ember egy másik sorba, ahol viszont nem haladtunk egyáltalán. Próbáltam visszamenni az előző pulthoz, ott mondta a nő, hogy álljunk be a hosszúba, amivel tuti lekéssük az egészet, mondván, hogy az ő gépe nem működik. Nagy nehezen sorra kerültünk a miénknél és két oldalról egy-egy random hülye (majdnem majomnak hívtam őket, de moderálom magamat, pedig nehéz) beállt a vállunk fölé és elkezdett kérdezgetni a pasitól, aki éppen a mi ügyeinket intézte. Hírből se ismerik sehol azt, hogy a vonal mögött kell várakozni és kivárni, amíg rendben sorra kerül az eber. Később ugyanez megint megtörtént, több emberre kellett rászólnom a biztonsági ellenőrzésnél, hogy ha betolakszik elém, az ártalmas az egészségére, szóval húzzon vissza a sor végére. Ismét előjön az, hogy nem szokták meg, hogy egy nő leugatja őket, ez azért előny.
A gép kivételesen nagyjából időben indult. A kaja felejthető volt, amúgy is inkább aludtam. Megérkeztünk, persze nekik tolakodni kell. Egy méterrel jut előrébb, de akkor is kell.
Az első taxiállomáson azt mondták, hogy a komoly 2km-es útra kell fizetni 350-et. A következő helyen ez már csak 230 volt (egy standdal mellette) és gyanítottuk, hogy kijebb még olcsóbb lett volna, de sokunk volt éppen, itt már nem voltam jól, elfogadtuk. Odaküldtek egy bácsihoz, aki a nevünket se értette, nemhogy azt, hogy mutogattuk neki a pontos címet térképrészlettel együtt, hova kell menni. Nem viccelek, 5 ember kellett ahhoz, hogy elmagyarázzák a bácsinak, hogy kimegy, balra fordul, aztán jobbra és arra az utcára megyünk. A kocsi ezekután egy klíma nélküli rettenet volt, aminek a közös légtérbe nyitott csomagtartójában egy komplett szúnyogkolónia volt, úgyhogy magunkra rántottuk a kapucnit, akármennyire is melegünk volt. Inkább pár perc meleg a kocsiban, mint utána egy malária ugye, ez az alapelvünk.
A hotelt nagy nehezen megtaláltuk, egy éppen felújítás alatt levő pláza harmadik emeletén van. Ez csak annyiból praktikus, hogy a másodikon pedig egy kórház van, folyamatos ügyelettel és gyógyszertárral.
Kimentünk sétálni egyet egy saroknyira, aztán beültünk egy étterembe. Belenyúltunk, megint indiai, pedig hamburgeresnek tűnt külsőleg. Itt viszont egy nagyon kellemes meglepetés ért. Rendeltünk két kaját és innivalót. Az első kaja elvileg abszolút nem volt csípős, úgy kértem, viszont arról szó se esett, hogy mekkora lesz az adag, már az elég lett volna. Mondjuk, hogy kevéssé volt csípős, legalább valamit vittem be. A második fogás viszont annyira csípős volt (holott tisztáztuk, hogy ezt se úgy kérjük), hogy Marci se tudta megenni. Látták, hogy nem ettünk belőle, kérdezték, hogy mi baj (egyébként hárman ugráltak körbe, mint valami előkelő helyen, helyettünk öntötték a pohárba az innivalót is, szedtek a tányérba), mondtuk, hogy iszonyatosan csípős, mire olyan korrekt dolgot tettek, amit még sehol a világon nem tapasztaltam: kihúzták a rendelést a számláról. Egyáltalán egyébként itt a környéken se próbálnak berángatni üzletekbe, hagynak békében sétálni minket, kellemes változatosság volt Delhi után.
Aludtunk kicsit, aztán megérkezett egy indiai barátnőm és a férje, addigra már nagyon rosszul voltam és a lázam is egyre ment fel, így kaptam gyógyikat rá, amiktől kicsit jobban lettem, de cserébe nagyon álmos. Maradtak késő délutánig, aztán egy zuhany után én beájultam, hogy aztán egész éjjel felébredjek több időpontban, mert a szomszédok és a portaszolgálat nem tudja, mit jelent az éjszakai csend.