A fél délelőttöt vonaton töltöttük, bár most sikerült megugrani azt a fantasztikus dolgot, hogy a megfelelő vonatra szálljunk 😀 mert mindegyik Tōkyō felé ment 😀
Ledobtuk a bőröndnek nevezett súlyzókat a szálláson, ami amúgy érdekes volt, de ezt majd a végén. Szóval elindultunk egyből a csepegő esőben Tōkyō felé, de Kawasakinál be volt jelölve egy érdekes játékterem, az Anata no Warehouse. Egy régi raktárépületből lett kialakítva, hozzácsaptak egy kis Hongkong-feelinget és betették a gépeket. Tökéletes esőprogram volt nekünk és baromi menő hely. A belépés természetesen ingyenes. Fotózni nem ész nélkül, de lehet, tiszteletben tartva a személyiségi jogokat (egyébként az van kitáblázva, hogy nem szabad, de beszéltünk személyzettel).
Innen az Odaibára mentünk, hogy majd jól bemegyünk a Trick Art múzeumba, meg körbejárjuk a szigetet kicsit, aminek a fele bevásárlóközpontból áll (van vagy 5 egy rakáson). Be is mentünk az egyikbe, ettünk egy kicsit, majd ahogy sétáltunk volna át a másikba, hogy bemenjünk a múzeumba, megláttuk, hogy sátrak és tömeg gyűlik egy részen. Odasétáltunk és nem hittünk a szemünknek: Tokyo Drift volt. Pont, mint a film, csak sokkal jobb. Egyetlen hibája, hogy nem találkoztunk Hannal. A külső rész ingyenes volt, ott lehetett taxizni is (nem túl egyszerűen, mert hát Japánban vagyunk), de az igazi verseny fizetős volt, 1500-7000 yen körül voltak a jegyek. Nem sűrűn vagyunk hétvégén a városban, szóval vettünk jegyeket és bementünk. Nem mondom, hogy ideális volt a hely, hideg is volt, de kihoztuk belőle a maximumot. Szerencse, hogy nálam volt a nagy obim, mert reggel nem nagyon akartam hozni, mondván minek, Marci pedig peches volt, mert neki eddig nem vettünk még, így ő nagyon korlátozottan tudott képeket készíteni.
Fél 6 körül leléptünk, hogy felmenjünk a Fuji TV épületébe végre, mert sose voltunk még a kilátóban, de itt is csak a 7. emeletre jutottunk, a 25-26. emeletekre nem engedtek már be, hogy 6-kor zár és az nagyon-nagyon-nagyon tilos ilyenkor.
Gondoltuk, sebaj, több időnk jut a múzeumra – na, azt pedig költözés miatt bezárták ideiglenesen, április 9-ig 😀 Körbejártuk kicsit a plázát azért, találtunk egy zsákbamacskát, ahol 300-1000-5000-10000 yenes dobozok közül lehetett választani és valamit nyerhetett velük az ember. Hát nyertünk is, de szokás szerint valami műanyag vackot. Lassan leállhatnánk ezzel a mókával, sose nyerünk semmi izgit 😀
Találtunk egy shinkansen-boltot is. Volt itt minden, pálcika, zokni, shinis víz (egy vagyonért, ne mondjam), esernyők, póló, nedves törlőkendő (mindig ilyet akartam) és sok egyéb, tök értelmetlen vacak.
Visszamentünk Yokohamába, kicsit sétáltunk egyet a kivilágított kínai negyedben. Szinte szebb így, mint nappal, sötétben sose fotóztuk még körbe.
Elmentünk egy étterembe, amit kinéztünk magunknak és talán a legrosszabb élmény ért minket eddig, ha az összes japán éttermet nézzük. Kinéztünk magunknak Anikóval kétféle takoyakit, én rákosat. Beültünk, rendelni akartunk. Mondták, hogy rákos nincsen, csak sima, közben pedig Marci kinézett kajája lett volna, rákos okonomiyaki. Rákérdeztem, hogy miért, hiszen akkor van rákjuk, akkor csak azt kell a golyókba sütni és nem polipot. Közölték, hogy elment a séf egy másik étterembe már és ezért nem tudnak sütni. Viszont rendes polipos takoyaki azért van, mert van nekik mélyhűtve. Az se kicsit lepett meg, hogy elmegy a séf az este közepén (8-9 között voltunk ekkor), holott a hely 75%-ban tele volt. De hogy mélyhűtött ételt akartak adni a friss étel helyett, az elképesztett. Hívtam a főnököt, nagy nehezen odajött és elmondtam neki, mit gondolok az egészről és hogy mekkora szégyen ez, hogy a gasztronómiájáról méltán oly híres Japánban egy rendes étteremben ilyet megengednek maguknak, hogy mélyhűtött étellel szúrják ki az ember szemét. Ha ilyen szart akarok enni, mehetek egy mekibe is. Egy pohár vízzel sem kínáltak meg, holott ez mindig (!) az első dolguk szokott lenni, ezt is nehezményeztem, aztán elmentünk. Kénytelen kelletlen boltban vettünk valami kis vacsorácskát. Mondjuk olcsóbban megúsztuk, mint az étteremben, de nagy csalódás volt. Több helyen láttunk aznap takoyakit az Odaibán és a kínai negyedben, de direkt emiatt nem ettünk, hogy majd itt a rákocskásat.
Késő este mentünk be a szállásra. Fura hely ez. Le kell húzni az ágyneműt magunk után, kivinni a szennyestartóba, kivinni a szemetet a kukába meg ilyenek. Na most megkérdezném, hogy mire van a személyzet, mert ettől még mosni kell, újrahúzni kell az ágyakat, rendet kell rakni. Ellenben mi fizetünk ugye, a városhoz mérten nem is keveset (és ez volt a legolcsóbb a környéken az időszakban). Ezekután kiderült, hogy a bőröndökkel együtt nagyon szűkösen férünk csak el a szobában, úgy, hogy miután letettük a futonokat, egyrészt nem simulnak ki teljesen, mert nem elég széles a szoba, valamint a bőrönd állva lehet csak a lábunknál. Nekem lábnál a bőröndöm zárt el, a fejemnél pedig a hűtőszekrény kezdődött. Ezen az éjszakán egyikőnk se nyújtózkodott nagyon 😀