Végre egy viszonylag nyugis nap következett, mert bár Kanazawa egy tünci kisváros, azért kisváros, méretileg se durva és túl sok látnivaló nincs is, egyetlen, kényelmes napba belefér. További pluszpont a városnak, hogy van bent két JR buszvonal, amit a JR pass birtokosai ingyen használhatnak. Más kérdés, hogy néha nagyon-nagyon ritkán járnak, délután közepe táján csak óránként.

Este még lefotóztuk az állomást, mert van itt egy szép fa kapu. A hotel igazi kisvárosi, egy mukkot nem beszélnek angolul, bár meg se próbáltuk. Egy öreg néni jött ki, ő intézett mindent. Miközben töltöttük ki a papírokat, Marci észrevett egy naptárat, aminek az egyik képén ez a néni ült és játszott a hallban kitett kotón, úgyhogy rákérdeztem, hogy tud-e játszani rajta (ez amolyan udvariassági formula itt, hogy képes-e, holott tudom, hogy képes, ott van a naptáron). Mondta, hogy tud és már indult is ki, hogy játsszon nekünk egy dalt. Utána kértem, hogy hadd nézzem meg a kottát, mert gondoltam, hogy eltérő és nagyon igazam volt. Mondtam, hogy én zongorázni tudok (na jó, ez most már azért barokkos túlzás, de játszottam 13 évig), erre leültetett és felhúzta az ujjamra a kis pengetőket, majd megtanított eljátszani egy gyerekdalt, a Sakurát (nem bonyolultabb, mint a mi Boci-boci tarkánk). Ezután kimentünk egy izakaya jellegű helyre vacsizni, olyasmi volt, mint az egyik kedvenc éttermünk Kakegawában. Ha már oda nem mentünk, legalább itt 🙂

Mivel a JR busz úgyis elment arrafelé, beugrottunk a Higashichaya városrészbe, ami tele van teázókkal (innen is a neve, a chaya teázót jelent, a higashi pedig azt, hogy keleti) és szentélyekkel. Volt akkora pechünk, hogy szerdán egy csomó szentély zárva van, ami eddig nekünk fel se tűnt. Na itt megdöntöttük az egymás után legtöbb zárva levő szentélyek meglátogatásának rekordját – a Guiness Rekordok Könyvében úgyis van annyi marhaság, ez pont elfér még 😀

Felpattantunk újra a buszra, szerencsére délelőtt azért óránként 3 is jár, most a Kenrokuen parkba mentünk. Na most amit láttok csupasz fát a képeken, az mind-mind cserifa. Ez igaz egyébként minden város csupasz fáira, egy se banánt terem. Kicsit szebbek lennének a képek akkor, ha virágoznának, ahogy illene nekik a naptár szerint (túl hideg volt előtte, ezért csúszott el, elég volt hozzá pár nap hidegfront). A parkban vettünk fekete szezámos dangót, mert Anikónak ez még rajta volt a bakancslistán. Egyikőnknek se lesz a kedvence 😀 pedig a mochit én speciel pont szeretem és ez állagra hasonló.

A parkkal szemben van egy kastély, ahova most nem másztunk fel, a környékét körbefotóztuk, itt is igaz, hogy sokkal szebb lenne az egész legalább falevelekkel, de pláne cserivirágokkal.

Elindultunk a szamurájnegyed felé, de útközben belebotlottunk egy szentélybe. Eredetileg ha időnk engedi, benne volt az útitervben, úgyhogy akkor most meg is néztük, érdemes volt, ez az Oyama szentély.

A szamurájnegyedben több ház van, amit megtartottak eredeti állapotukban, sok ingyen látogatható is van, mi is megnéztünk egyet, majd a legszebbet, a Nomura-házat. Ide 550 yen a belépő, de nagyon megéri, ilyen szép szamurájházat ritkán lát az ember. Laknék benne 🙂

Gondoltuk, felpattanunk a buszunkra és elszaladunk az Omicho piacra, de ilyenkor már óránként jár és pont lemaradtunk róla, így előre lesétáltuk a késői ebédünket. A piacon a legtöbb étterem durván túlárazott, sok böngészés után találtunk csak olyat, ami megfelelt nekünk úgy ételekben, mint árban 🙂 És hatttttttalmas adagokat kaptunk. Miután végeztünk, kigurultunk az állomásra és elkaptunk egy, a tervezettnél korábbi vonatot, amivel elszöktünk a hegyvidéki Naganoba 🙂 Egyből elindultunk a városba. Iszonyatosan hideg volt, de most értünk rá, nincs időnk kivárni a meleget.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *