Első nap – szálljunk fel /AUT/

Tegnap este kezdődött az utunk, mert bár vonattal is emészthető távolságra lakunk a VIE reptértől (Bécs), de az esti vonatra 9 euroért tudtunk jegyet venni, míg az ideális reggelire kicsit drága lett volna, ezért inkább néztünk egy osztrák viszonylatban is olcsó szobát a főpályaudvarnál.

A reggeli vonathoz nem csak korán kellett volna felkelni, de ráadásul kettőnknek húzós volt az ára is (pedig egy hónappal előtte elkezdtük nézegetni, itt korábban lehet olcsóbb jegyeket elkapni akcióban):

Így kikerestünk egy cuki hotelt, majd miután konstatáltam, hogy sikerült a rossz pályaudvarhoz foglalnom (de jól jött, hogy paranoiás módon mindig ingyen lemondható hoteleket választok, hacsak nem vagyunk egy héten belül a kívánt dátum előtt), ezért pánikszerűen foglaltam egy másik hotelt, ami szerencsére még olcsóbb volt (31 euro két főnek, reggelivel). Vagy másfél éve nem aludtam Bécsben hotelben 🙂

Linz-Wien Railjet (hát nem egy MÁV személyvonat)

az aktuális szobánk

értem 😀

Most pedig a VIE reptéren üldögélünk, hogy ezt az utat lepörgessük:

Egyébként a  cég, ahonnan vettük a jegyeket, küldött egy SMSt egy linkkel a vásárláskor regisztrált telefonszámra, ahol élőben követhetjük, hogy hogy állnak a járataink, időben lesznek-e, meg ilyenek. Tök jó, nem kell extra energiát fektetnem bele, el lehet menteni a linket egy ikonként a telefonra és azonnal elérem.

Sok éve nem utaztam már a Nikivel és akkor még Lauda Air volt. Most ugye együtt van az Air Berlinnel és az Etihaddal, de ettől még fapados légitársaság. Nagyon paráztam, hogy ennek megfelelően feláras lesz csomag és hely, most kellemesen csalódtam. A csomagot már tudtam, hogy benne van, viszont egyik légitársaságot sem tudtam elérni, hogy helyet foglaljak, pedig ablak mellé szeretek ülni, mert mégiscsak… Ha meghalok, legalább full HD-ban élvezzem a tájat közben  Szóval próbáltam felhívni őket, de folyton azt rebegte a robot, hogy neten hogy lehet megoldani, viszont nem akart beengedni az Etihad rendszere. Most van online check in (amit mindig mindenkinek javaslok megcsinálni több okból is, egyrészt csomag nélkül így azonnal mehet a biztonsági részlegre, hogy bejusson, másrészt általában ilyenkor foglalhat helyet, bár sok cégnél, pl. a Qatarnál korábban is lehet, illetve telefonon bármelyik cégnél korábban, illetve sokszor külön sort tartanak fent azoknak, akik megcsinálták és mivel a csoportos utazók és a lustik nem csinálják meg ezt a komoly 3 perces dolgot, ezért ez a sor általában rövidebb, kevesebbet kell sorba állni). Szóval bejutottam és hosszú járatokra (ha nem tévedek 3,5-4 óra felett, valahogy így) ingyen helyválasztás is van, a gép betesz minket valahova random, de választhatunk másik helyet, ha úgy tetszik. Egy piros pont beírva. Ja és bár fapados, de kapunk enni is és vízumot majd vissza felé az Emirátusokba. Királyság