3 éjszakát, így két fél- és két teljes napot kaptunk Da Nangban és mivel most naponta fogom megírni, mik történtek (de csak a posztba, amúgy a végén engedem csak ki élesben), így remélem, nem lesz végig ilyen vacak esős időnk, mint ami fogadott minket.

Reggel felkeltünk szépen Hanoiban és komoly 1 euro összegért kimentünk Grabbal a reptérre. A belföldi terminál is egészen helyes, átlagos budapesti (nem reptéri) árakért lehet reggelizni, kávézni és mütyüröket venni (á, nem jött haza még egy japán festésű 747-es modell, dehogy…). A Jetstar (Pacific) amúgy jó arc volt, 20kg csomagunk volt és simán felengedtek 21,3kg súllyal. Remélem, ez viszont így marad, mert van még pár 20kg-os csomagos repjegyünk…

A szobánk, mit szobánk, a lakosztályunk (LOL) 50 euroba kerül 3 éjszakára, bár kicsit belekavarodtunk a sok hotelbe és elnéztük, nincs medence, de ez szinte jó hír annak tükrében, hogy ha nem fedett, úgyse lenne nagy élmény használni, igazából nem kell medi ahhoz, hogy tök vizesek legyünk: egész nap zuhog az eső és ezt mondja a következő pár napra is.

Nem akartuk az egész délutánt tétlenül tölteni, így lesétáltunk a közeli plázáig, ahol érdekeset ettünk, bár nem túl vietnámit (kezdve ott, hogy úgy köszöntöttek, hogy “irasshaimase”, holott a helynek köze nem volt Japánhoz se), gyakorlatilag running hotpot helyet találtunk, választani lehetett 5 alapléből, majd futószalagon jönnek a zöldségek, húsok és mindenki azt választ magának, amit szeretne, megfőzi, kiszedi a kistányérba a nagy leveses főzőtáljából és jól megeszi. Az eső nem maradt abba sajnos, sőt, de azért mi nekiindultunk, megnéztük a közeli Merlion-másolatot, így esőben, de nappali fényben a Sárkányhidat (mondjuk láttuk már végülis, átjöttünk rajta), majd az elsőre vicces nevű Phap Lam pagodát, ahol láttunk ugyan sok Buddhát, de pagodát egy darabot se, bár tényleg annyira rossz volt az idő, hogy igyekeztünk nem teljesen beáztatni a kamerákat…

Az első teljes napunkra totális esőt mondott, de nem esett reggel, így elindultunk, először a város melletti félszigeten levő Chùa Linh Ứng buddhista templomba mentünk, kevesebb dologra számítottunk, nagyon szép, sok dolog van itt, alsó hangon egy órát simán el lehet tölteni, de inkább többet. Sok a kutya, nem is túl barátságosak, úgyhogy innentől én a helyi ebeket cujonak hívom, az egyik majdnem megharapott, pedig nem is felé közeledtem (egy másikat akartam fotózni és közel ahhoz se mentem). A hely egyik legviccesebb pontja egyébként az a boldog Buddha, amelyiknél gyerekszobrok vannak és az egyik a köldökébe nyúl bele, a másik a mellbimbóját tekergeti, a harmadik a fülét piszkálja. A helyre a belépés ingyenes.

Mire végeztünk itt, már látszott, hogy pedig le fog érni hozzánk az az esőfelhő, ami addig a félsziget tetején levő hegyen pihent, így fogtunk egy autót és húzódtunk dél felé, a Márvány-hegyekhez mentünk (Núi Ngũ Hành Sơn Đà Nẵng), ez pedig bőőőőven 2 órás program legalább, tele barlangokkal, templomokkal és egyéb finomságokkal. A páratartalom nagyon magas, a kövek csúsznak és van, ahol mi inkább nem kezdtünk el beljebb kommandózni a barlangba, mert egész egyszerűen fényképezőgéppel és hátizsákkal szinte lehetetlen volt. Folyt rólunk a víz, úgy a falak, mint az izzadság miatt. Van lift, egy útra 15.000, illetve a belépő a helyre magára 40.000, de maximálisan megéri (meg mondjuk miről beszélek, ez is csak 1,5€). Van egy fárasztó lépcső is, aki még fél eurot se akar szánni egy panorámaliftre a tengerparton, mi meg akartuk nézni azt is, így ott ereszkedtünk le, de felfelé brutál lehet, ahogy a kínai és koreai turisták száma is. Van fent számtalan helyen innivaló, viszonylag korrekt árakon, illetve az egész környéken ráültek a márványbizniszre, 1 dollárért árulnak kis szobrokat, de a határ tényleg a csillagos ég, akár a Hősök terén levő szoborcsoportot is elkészítik és elszállítják nekünk haza, van az a pénz (egyébként a szállítás egészen jutányos, Európába kb. 100€).

Nem volt már messze innen a híres Hội An város, így még egy Grabbal lementünk ide. Már az első benyomás nagyon jó volt, de mi rögtön egy japán étterembe mentünk, ahol egészen finom ételeket ettünk, majd találkoztunk és beszéltünk a tulajjal, akiről kiderült, hogy egy műsort látott a TV-ben, ami alapján kitalálta, hogy ideköltözik, egyébként oszakai. Mesélte, hogy itt teljesen más az élet, nem jobb, mint Japánban, csak más, de ott nem volt igazán boldog, túl sok szabály kötötte az életét. Az extra rizs nem volt egyébként finom nála, az nagyon a helyi ízlést tükrözte, de minden más tökéletesen japán ízvilág szerint készült és erre az országra nem jellemzően a mosdóhelyiség patyolat tiszta volt (a lenti albumban van pár más dolog is, tojásos kávé, helyi Coca-Cola, estére vett rágcsák).

Délután megnéztük magunknak a várost, 120.000 ding-ding-dong egy általános jegy, amin 5 helyre belépni jogosító cetli van, választhatunk vagy 14 közül, mindenki aszerint, hogy mire kíváncsi inkább. Egy tipp: van egy japán híd (ez a neve, na, szerintük ez az, a képeken rajta van). Itt, ha nyugat felől közelítünk, kérnek jegyet, de ha kelet felől, az amúgy japán negyed felől (kereskedőváros volt ez a hely), akkor nem. Amúgy sajnos több helybe belenyúltunk, ami semmi extra sem volt, inkább a templomokat, gyülekezőhelyeket javaslom megnézésre, mert a régi házak eléggé… uncsik és főleg bolt van bennük. Na most belépőt fizetni azért, ahol amúgy is pénzt költenék, nem menő.

Elmentünk egyet masszíroztatni, mert miért ne (egy egy órás lábmasszázs és egy egy órás teljes testes vietnámi masszázs 200-200.000) és addigra legalább kigyúlnak az esti fények, ami ennek a városnak a kifejezett specialitása, tele van az egész lampionokkal, lehet hajókázni (115-160.000.-), mindenféle, totál értéktelen bizbaszt venni (lampionokat, vízre ereszthető papírlámpásokat, led-es rózsás fejdíszt, feldobálható ledes játékot, műanyag dobálós repkedő madarat, földön géppuskázva csúszó Pókembert…), illetve csak élvezni a látványt, miközben próbáljuk lerázni az árusokat és a masszázsra vagy hajókázásra hívó embereket. Itt egy picit egyébként túltolják, az egész országban nem olyan vészes a nyomulás, nem olyan, mint Indiában, de ezen a helyen ultrasok volt. A városban kártyával fizetni nagyon kevés helyen lehet, de van sok ATM. Amúgy az egész országban felszámolnak kártyás fizetéseknél 3-3,5% felárat, illetve a pénzfelvételnél nem csak a saját bankunk húz le, az otthoni, hanem a helyi is levon kb. 50.000 dongot alkalmanként, ezért érdemes többet felvenni egyszerre (viszont a maximális felvehető összeg 3 millió, ami hát nem sok, bár itt pár napra elég, kb. 36.000.-Ft.

Este már csak egy kocsit fogtunk, utcai módszerrel, leszólítottak, hogy kell-e taxi, megalkudtunk az árban (egyébként innen Da Nangba fel lehet jutni 240-300.000 között, a miénk 250.000 volt) és hazajöttünk. Baromira érdekelne amúgy, hogy miért van ennyire rettenetesen sok koreai felirat, kamion, épületek, étterem, bolt. Gyakorlatilag ha egy koreai idejön, teljesen otthon érezheti magát, de azért ennyire sok turista nem jön szerintem.

Nagyon beszívtuk az időjárással, így az utolsó teljes napunkon délben már mindenképp el akartunk indulni, addigra csökkent az eső, de teljesen nem állt még el, ezért finoman hülyének is néztek a portán, hogy kérünk egy kocsit, aki elvinne minket a My Son Sanctuaryba (hindu templomegyüttes romjai), de kötöttük az ebet a karóhoz és jól is tettük: ott nem esett és az idő amúgy is nagyon trópusi volt. Hatalmas piros pont a hely vezetőségének, hogy elektromos kisbuszok járnak a parkon belül, így legalább valamennyire óvják a környezetet. Amúgy a bolt bezárt, mire kijöttünk, befelé meg nem akartunk időt vesztegetni rá, az éttermek elég kihaltak, a romok romosak. Kb. 1, max 1,5 órát érdemes bent tölteni, a belépő külföldieknek 150.000.- (a kocsi Da Nangból ide és vissza úgy, hogy megvár minket, 1.000.000.-). Kártyával a belépőt megvenni nem lehet, szúnyogirtó sprayt muszáj alkalmazni. Igazi falusi Vietnámon át jut ide az ember.

Mire visszaértünk a városba, megint esett, így elmentünk egy phở levest enni helyiek ajánlása alapján, tényleg jó volt, 50.000.- a legnagyobb, legextrább adag többféle marhahússal, egy tojás sárgájával és az asztalon volt kitéve még zöldség, bambuszrügy, lime (finom bele nagyon) és csípős fűszerek.

Sötétedés után sétáltunk egyet, flancos kávéztunk, fotózgattunk, semmi különös, de még mindig több, mint amit az utolsó délelőttünkön csináltunk utána, mert megint esett az a nyomorult eső, így csak beültünk egy fincsi reggelire, miután kicsekkoltunk a hotelből és utána irány a reptér Nha Trang felé.