csomagolás

A jó csomagolás egy jó utazás alapja. Nem mindegy, mit viszünk magunkkal, hogy hajtogatjuk össze, mit viszünk feladott csomagban, mit viszünk a kézipoggyászban. Ebben a posztban próbálok segíteni azzal, hogy összefoglalom, mit hogyan pakolunk mi erre a 4 hetes útra. Természetesen ez időtartamtól, kiindulási időjárástól és érkezési időjárástól nagyban függ, ezért ezek csak ötletek, hogy ki hogy rakja össze a sajátját.

Nekünk az alap feltételek:

  • Fukuokától Osakáig és az út végén Tokyoban 2 nagy bőröndünk lesz, ezekben a városokban hidegre is kell számítani, bár nem akkora télre, mint Ausztriában (főleg, ami lesz elvileg, amikor visszaérünk)
  • Osaka-Hongkong-Szingapúr-Thaiföld-Tokyo szakaszon egy nagy bőrönd utazik velünk, a másikat Japánban hagyjuk, az a csomagküldőnél pihen majd, mert igazából erre az 500km-es távra elég lenne pár óra (2-3), de ha így elküldjük, többet spórolunk, mint ha elvinnénk magunkkal a fapadosokon és felesleges is, a téli cumók remélhetőleg a nyári szektorban nem kell majd a télikabát (egy átmeneti kelleni fog a reptérre menet még)
  • két kézipoggyász van a kezdő és a záró repülésekben (3 és 3), így még egyet bekészítek magammal, az praktikus lesz, hiszen az egyik kézipoggyászunk automatikusan a fotós táska, viszont az visszafelé eléggé meg lesz pakolva
  • mivel a KLM és az Air France együtt dolgozik (és a Korean Airlines is), ezért ugyanaz a limit minden járaton (egyébként másképp nehézkes is lenne kapcsolódó járatokra egyben jegyet venni)

Kézipoggyász:

Igyekszem nagyon praktikusan pakolni már ezt is, hiszen nem sok hely marad a fényképezők miatt.

  • fejfájás-csillapító, görcsoldó, nekem az erős fájdalomcsillapítóm, sebtapasz
  • nedves törlőkendő
  • egy teljes váltás ruha (így még egy zokni is, hiába a következő pont)
  • kompressziós zokni
  • iratok, pénztárca, bankkártyák
  • a vonatbérletünk (ha eltűnne a bőrönd, elég nagy gond lenne)
  • külső akksi (feltöltve) a telefonhoz, töltőzsinór (sok nagy repülőn van USB-s töltési lehetőség) és dugasz is, ha reptéren töltenék
  • általános utazó átalakító, a reptereken nem mindig jó az EU-dugasz
  • egy olyan fogkrém, ami 1-2 alkalomra elég, hozzá tartozó utazó fogkefével (nem vagyok biztos benne, hogy minden hosszabb gépen lesz)
  • szemtakaró alváshoz (ha megtalálom végre)
  • fülhallgató
  • hónaljstift, utazó méretű egy tusoló (akármikor is kellhet és nagy helyet nem foglal, de szappan helyett is jó), kevés kézkrém dobozkában
  • utazópárna (bár a hosszú járatokon adnak párnát és takarót is, de nem túl kényelmes)
  • mobil és MacBook teljesen feltöltött akksival (utóbbi töltője a nagy bőröndben utazik, mert annyit úgyse nyomkodom, visszafelé is maximum egy blogposztot írok meg róla és 12-13 órát simán kibír egy töltéssel)
  • egy utazópapucs, ilyen ingyenes, hotelekből, pont arra jó, hogy ne kelljen végig cipőben lennünk és ne zokniban menjünk ki mosdóba (én azonnal ledobom a cipőmet a gépre érve, megtörlöm nedves törlővel és tiszta zoknit veszek fel, sokkal kényelmesebb, a cipőnél meg reménykedem, hogy nem lesz nagyon büdi, bőrcipőben nem javasolt utazni, ahogy bakancsban sem, azt minden biztonsági kapunál levetetik, minden magasszárú cipőt vagy csizmát)
  • a fülesdugasz a legtöbb repülőn dupla bemeneti nyílásos, ezért ilyen kis átalakítót, amibe bedugom a sima jack dugós sajátot és onnan működik az enyém, nem kell az ő szar minőségű fülesüket használnom (amit ki tudja, hányan dugtak a fülükbe előttem)
  • pecsétgyűjtő kis füzet (ezt minden japános utazónak javaslom, de Tajvanon is volt, ingyen emlékfüzet, rengeteg helyen van pecsét, jó átlapozni később)
  • a bérlettartóm, amit táskára tudok erősíteni (vagy övre, vagy bárhova), ebbe mehet a mágneskártya (nem csak Japánban, de Hongkongban és Szingiben is), könnyen elő lehet húzni és nem kell kotorászni a táskában mindig, nem is hagyjuk el zsebből kiesve
  • toll és a hotelek címe (sok országba érkezve kell kitölteni papírt és ha kapunk a gépen, gyorsabb az egész, Japán kapásból ilyen)
  • papírzsepi
  • napszemüveg
  • 3 napra elegendő betét és tampon (bocs, fiúk)
  • fogpiszkáló
  • kis fényképezőgép (a nagy mellett persze)

WordPress Image Gallery Plugin

Nagy bőrönd:

  • elosztó, mert sok szobában csak kevés aljzat van
  • még egy utazó átalakító
  • japán átalakító, amihez van (fényképező akksitöltő, MacBook)
  • homokgyűjtő kis üvegek (szép gyűjteményem van már a világ minden részéről, ahol jártam, minden homok különböző)
  • szennyesnek kézzel (nem porszívóval) használható vákuumos zacskók
  • ruházat (mindenféle időjárásra készülnünk kell a rekkenő hőségtől a hideg amsterdami sétáig decemberben, de mosni lehet útközben, 16 hideg nap, 10 meleg nap)
  • nagy kendő, ha kell belépéshez pl. Bangkokban magunkra tekerni és így nem kell venni
  • naptej, leégés utáni kenőcs, olyan pipere, ami nincs a hotelekben, parfüm, néhány fülpucoló (japán hotelekben általában van)
  • nagy fürdőlepedők vákuumcsomagolásban (legalább harmadára le lehet így csökkenteni a méretét)
  • a bőröndre heveder (remélem, nem lopják le, bár ingyen kaptam Osakában, de Snoopys) és névcetli, így megismerni is könnyebb
  • egy tartalék telefontok (van 6 itthon, ha eltörne a mostani vagy valami)
  • az okos karkötőm töltője (nem sima micro USB-s, muszáj, bár elvileg bír egy hónapot)
  • szandál és egy rendes papucs

Repülés előtti teendők:

  • letölteni a lehetséges Google Maps részeket (Japánt, Dél-Koreát és Thaiföldet nem lehet), így offline is tudunk navigálni ott
  • feltölteni minden akksit előző nap (telefon, MacBook, karkötő, külső akksi, fényképezőgépek)
  • letölteni az utazási itinert offline használatra (excel kitöltve minden hotel adatával pl.)
  • pár screenshot az érkezési helyről, ha nem ismerős helyre megyünk
  • zenét és játékokat tölteni a telefonra (offline játszhatókat)
  • megnézni a járatok fedélzeti szórakoztató központját, milyen filmek és zenék lesznek a mi gépünkön
  • letölteni minden repjegyet és fel is a drive-ra, valamint kinyomtatni