Szeretnék írni arról, hogyan fedeztük fel Mumbai többi részét a hátralevő két napban, de nem tudok. Mindketten lebetegedtünk, hiába az, hogy helyi gyógyszerekkel is megtámogattuk a testünket, de felváltva ugrált fel két napig a lázunk, illetve 5-10 percig bírtam tegnap WC nélkül, úgy pedig itt nem lehet elindulni. Azt is figyelembe kellett venni, hogy még meg is fáztunk mellette (ahol megy a légkondi, ott nagyon, kint pedig 39-41 fokok vannak), így gyengébb szervezettel elég merész húzás nekimenni az indiai utcáknak, ahol alapból is a fene tudja, mit kap el az ember annyitól, hogy hozzáér valamihez, aztán azzal a kezével megtörli esetleg a száját. Ijesztő kicsit.
Tegnap összesen annyira tudtunk kimenni, hogy lementünk egy közeli ázsiai étterembe enni valamit, meg sétáltunk egyet a környéken, talán ha 1-1,5 órát voltunk távol mindennel együtt. Az étteremben csak levest tudtunk enni, Marci valami ráment, ami csak nevében volt hasonlatos a japán leveshez, én viszont egy finom kókuszos-rákos thai levest. Még csak csípős sem lett volna, ha hülye fejjel az elején véletlenül nem tolom bele a jalapeno paprikát 😀 (gyorsan kiszedegettem)
A hely egyébként olyan értelemben elképesztő, hogy ebben a szeméthalomban nehéz elképzelni, hogy egy ilyen normális fine dinner étterem bújik meg. A legviccesebb a WC-ben egy tábla volt, hogy miket kérhetünk, ha szükségünk lenne rá: biztostű, sebtapasz, varrókészlet, sál, kontaktlencse-folyadék, vagy akár fültisztító pálcika.
Ma délelőtt jobban voltunk kicsit (bár ez eddig se volt segítség, délre megint rossz volt minden), ezért kimentünk metróval (1db metróvonal van jelenleg a városban, az is totál logikátlan helyen, még a reptérre se megy ki) egy környékre, ahol elvileg piac van, gyakorlatilag nincs. Itt ettünk egy mekiben, ami életem legkoszosabb mekije volt. A WC úgy nézett ki, hogy kifordultam belőle. Botrány. Ettünk két kis kaját, de nem volt túl finom, ilyen wrapszerű dolog volt. Nem találtunk semmi vásárlásra érdemes dolgot, így mentünk tovább a Juhu strandra, mert vicces neve van.
Egyrészt a biztonsági emberek itt hülyébbek, mint az átlag. Minden állomáson azzal zsibbasztottak, hogy bele kellene tenni a nagy gépet a kis oldaltáskámba, merthogy az állomáson nem lehet fotózni. Szóltam nekik előbb csak azért, hogy nem fér bele, majd amikor tovább tolták a témát, megemlítettem, hogy elképzelhető az a sci-fi szituáció is, hogy elrakja az ember egy táskába, aztán jön a varázslat és előveszi. Ezzel egyáltalán nem akadályozzák meg a fotózást, főleg annak tekintetében, hogy az összes helyi kb. mobillal fotózgat (és főleg önmagát). Visszafelé még jobban meglepődtem, amikor ezt az övre tűzött kis késecskét láttam egy pasin. Ez átjöhet úgy, hogy mindenkit egyenként átvizsgálnak (elvileg), de a fényképezőt tegyük táskába. OK.
A strand annyira botrány volt, hogy el nem tudom mondani. Van, aki kint él gyakorlatilag a tengerparton, de még neki sincs arra se igénye, hogy a saját kis tíz méteres környékén felszedje a szemetet. Ami jó volt a környéken, az a sok szép gyümölcsstand volt, itt már sajnáltam, hogy nem merünk venni belőlük, illetve hogy több herélt kutyát is láttam. Végre valakinek eszébe jutott, hogy ezzel elejét lehet venni kicsit az ész nélküli szaporulatoknak.
Visszajöttünk a hotelbe, mert megint nem voltunk jól, jött egy hőemelkedés. Este kimerészkedtünk kicsit egy közeli étterembe enni. Ez az ország nagyon fárasztó. Szeretnék még írni egy összefoglalót, hogy mik a jó dolgok, mik nem, mi az, ami sokkal nehezebb itt (könnyebb nincs, max olcsóbb), de ebben a pillanatban elég volt Indiából. Reggel indulunk az első géppel Abu Dhabi felé és hacsak nem leszünk nagyon rosszul, kimegyünk megnézni a várost. Viszlát India, majd egyszer, talán… Ha az emberek megtanulják megbecsülni, amijük van, akkor visszanézünk.
