Kicsi kincsecske ez a város, de kelleni fog a bicikli.

Reggel már nem volt olyan ronda az idő, úgy értem, csepegett, de nem szakadt. Vettünk boltban reggelit és elsétáltunk az első pontig. Majdnem fél órára volt a hoteltől (a csomagokat otthagytuk persze a recin), de olyan piszok ritkán jár a busz, hogy azzal se lett volna gyorsabb, ha megvárjuk. Odaértünk szépen, ott volt egy turistainformáció és volt úgy biciklibérlési lehetőségük, hogy majd a kastélynál adjuk le, nem kell ide visszahozni. Később ahogy az első templom után gurultunk lefelé a szamurájház felé azért átgondoltuk, hogy azért kellemes, hogy nem kell oda felmászni újra. Gyalog fel sem tűnt, hogy kicsit emelkedett az út.

A Sazaedo templomhoz mentünk, csak éppen azt nem tudtuk, hogy mekkora lépcső visz fel oda. A lustik (én) mázlija, hogy van felfelé mozgójárda, így befizettem rá, 250 yen egy útra.

Fent igazából egy emlékhely van, egy szamuráj itt végzett el seppukut magán (naná, máson elvégezve nem ez lenne a neve). Balra viszont ott a kerek templom, amibe fel lehet sétálni, nagyon kis cuki hely. Van mellette lentebb egy kis szentély is.

Legurultunk utána az Aizu Bukeyashikihoz, ez egy régi szamuráj rezidencia, félig múzeum, félig megőrizve az eredeti szobákat. Nem mondom, hogy ritkán van olyan, hogy beleszeretünk japán házba, de ez nagyon-nagyon. Félek, az államnak lenne kifogása ellene, de szeretjük a kihívásokat. Mondjuk átköltöztetnénk az egészet valahova Saitamába, közelebb Tokyohoz és a WC-n modernizálni kellene azért.

Beugrottunk az Oyakuenbe, Marci zöldteázott is kicsit. Ezt a kertet kicsit felturbózzuk és részeit szintén átköltöztetjük a házunkhoz, sima ügy. Több cserifa és momiji kell bele, az biztos. És azaleabokor.

Természetesen nagy flash a városban a Tsuruga kastély, nem is maradhatott ki. Nem rossz, baromi szép lehet, amikor a cserifák virágoznak körülötte, mind az volt. Turista alig volt, de amúgy az egész városban csak néhány fehérrel találkoztunk, japánokkal igen és akadt kínai és koreai is. Volt egy kombinált jegy, amiről nem tudtunk, amikor az Oyakuen kertben voltunk, ott nem volt kiírva, ezzel olcsóbban mehettünk a kastélyba és volt itt is egy teakert, oda is. Nagyon jó fejek voltak, megmutattuk, hogy voltunk a kertnél és így olcsóbban mehettünk be a kastélyba, kvázi a kombi jegynek csak a különbözetét kellett kifizetni. A teázás kicsit átverés volt, a kert ingyenes, de a tea további 600 yen lett volna. Marci ivott már aznap, én nem szeretem, így időt is spóroltunk, hogy nem kértük.

Természetesen nagy flash a városban a Tsuruga kastély, nem is maradhatott ki. Nem rossz, baromi szép lehet, amikor a cserifák virágoznak körülötte, mind az volt. Turista alig volt, de amúgy az egész városban csak néhány fehérrel találkoztunk, japánokkal igen és akadt kínai és koreai is. Volt egy kombinált jegy, amiről nem tudtunk, amikor az Oyakuen kertben voltunk, ott nem volt kiírva, ezzel olcsóbban mehettünk a kastélyba és volt itt is egy teakert, oda is. Nagyon jó fejek voltak, megmutattuk, hogy voltunk a kertnél és így olcsóbban mehettünk be a kastélyba, kvázi a kombi jegynek csak a különbözetét kellett kifizetni. A teázás kicsit átverés volt, a kert ingyenes, de a tea további 600 yen lett volna. Marci ivott már aznap, én nem szeretem, így időt is spóroltunk, hogy nem kértük.

Busszal mentünk az állomásra (biztos nem szokott nagy tömeg lenni rajta, még a plafonon is volt jelző, ha valaki le akarna szállni, ilyet még Kyotoban sem láttam), ott szétváltunk. Én hopp csináltam egy képet egy átkelőről, mert menőn nézett ki, Marci pedig ment a hotelhez, hogy felvegye a csomagokat. Azt beszéltük meg, hogy találkozunk a buszon, én felszállok az állomásnál, mert nehezen és lassabban gyalogolok, ő pedig a hátikkal vár a következő megállóban, ami még a hotel után volt kicsivel. Tökéletesen működött a terv.

Itt választanunk kellett, hogy hova megyünk, mert délután 4-5 felé itt is bezár minden és a közlekedés tényleg rémséges. A Nisshinkant választottuk, ami egy szamurájiskola volt régen, az Aizumura skanzen jellegű helyre több idő kell, azt majd máskor. Útközben meg még volt egy dínó is.

A Nisshinkan is nagyon kiesik, de ez az egy busz, ami óránként vagy ritkábban jár, elvisz egészen közel hozzá. 45 perces út az állomástól egyébként és horribilis 1400 yen körül van az ára. A hely maga szuper, sok aktivitás van, mi régi íjjal lőttünk és kipróbáltam egy régi nyerget is, de lehetett akár játékot is festeni. Volt itt egy iskolai csoport is, jók ezek az interaktív órák. Bolt nem nagyon van, a bejáratnál egyetlen kicsi, automata sem és étel aztán végképp nincs (valami leves volt a bejáratnál). Aranyos volt a jegyárus néni, vigyázott a nehéz hátizsákjainkra, amíg körbejártuk a helyet. Erre szükség is volt, nagyon meleg volt aznap.

Na ezután voltunk nagy bajban. Volt ugyan egy vonatállomás 20 perc sétára innen és nálunk volt a csomagunk, viszont nem ment onnan a vonatunk, csak jóval később, valami 1,5 óra múlva. Időt ellőni sehol nem lehetett nagyon. Lent, az Aizu-Wakamatsu állomásról indult gyorsvonat is előtte, de oda csak taxival tudtunk lemenni. Nem volt mit tenni, kértük a bejáratnál lévő egyetlen bolt bácsiját, hívjon már nekünk egy taxit. Mindent megtett, a végén a kocsihoz is elsétált velünk és meghajolva búcsúzott, pedig ő tett nekünk szivességet. A taxisnak mondtuk, hogy mi a gond, 15 perc az állomás onnan és 20 perccel később indul a vonatunk, ami nem jár sűrűn. Gyerekek, hát le voltam nyűgözve. A bácsi mondta, hogy megértette a gondot és nyomta neki, mint süket a csengőt. Egyszer még azt is csinálta, hogy balra kellett kanyarodnunk és fogta, bement balra egy üzlet parkolójába és azon átvágott, nem várta meg a kereszteződés lámpáját. Csak pislogtunk, hogy Tsunoda-san apja a sofőrünk vagy mi 😀

Az állomáson egy gyors fotó még beszaladt a helyi kabaláról, ez egy mozgófejű háténnemistudommi, talán tehén és régen azt tartották, ha beteg gyereknek ajándékozzák, az azonnal meggyógyul.

Felszálltunk a vonatunkra – és csak 15 perc késéssel indult el, mert bevártunk egy másik késő vonatot, aminek ez volt a csatlakozása és ugye ez is ritkán jár. Mindegy, rajta voltunk, innen már jók voltunk. Begurultunk Koriyama állomásra, ott vettünk két ekibent és shinkansenből néztük a naplementét Tokyoig. Érdekes, hogy a vonaton ki volt az is írva, hogy vigyázzunk, ne zavarjuk a többi embert olyan hatalmas hangzavarral, mint mondjuk a klaviatúra billentyűinek lenyomása. Tokyoban elfoglaltuk a szobánkat és még sétáltunk egyet, ezen az estén még nem esett az eső.