A hazaút

Kivételesen nem városokra vagy napokra bontva mesélem, mi történt velünk, így kifejezőbb lesz kicsit, mennyire bonyolult volt a hazaút. Nem számolom bele a Tōkyō – Fukuoka repülést és azt az estét, amikor Fukuokában aludtunk, pedig technikailag az is a hazaút része volt. Ha semmi probléma nem történik, 38 óra lett volna a repülés a Fukuoka – Seoul – Amsterdam – München vonalon. Ehhez jön még 2 óra előtte, hogy kiérjünk a reptérre, valamint Münchenből egy 3 órás vonatozás. Természetesen volt probléma, nem kicsi.

1. óra – Fukuoka, 8:00

Kimentünk a reptérre a városból. Eddig csak a belföldi repteret használtuk itt, ezért kicsit rossz volt most, mert reggel derült ki, hogy az egyetlen metróállomás, amit meg kellett tennünk, csak a belföldi terminálra visz, innen még jó tíz perc buszozás volt egy olyan járaton, ahol nagyon fázós volt a sofőr, mert mi meggyulladtunk (hely és idő levenni táskát és kabátot nincs).

2. óra – Fukuoka, 9:00

A reptéren kiderült, hogy még a check in pultok előtt át kell nyomni a bőröndöket egy röntgenen, amihez egy laza fél órát álltunk sorba és szvsz semmi értelme nem volt, viszont itt lezárták matricával a bőröndök zárjait, amivel biztosították, hogy se mi ne tudjunk még beletenni dolgot vagy kivenni, ha nehéz, viszont más se nyúljon bele úgy, hogy annak ne maradna nyoma. Dicséretes. A pultnál megizzasztottuk a lánykát, mert a mi kombinált jegyünkre nem lehetett neten bejelentkezni és helyet foglalni, viszont mi hisztis utazók voltunk, az első járatra elfogadtuk, hogy középen üljünk, de együtt, viszont a többi járaton ezt nem akartuk. A hosszú járatra nem lehetett ezt, így egymás mögötti A és B  helyeket kaptunk, gondoltuk, majd cserélünk valahogy, ezt koreaiul le is írták nekünk egy papírra, hogy majd hátha Seoulban tudnak tenni ezügyben valamit.

6. óra – Seoul, 12:00

Sima érkezésünk volt, beadtuk a csomagokat megőrzésre (darabja 5000 KRW egész napra a reptéren, a városban egy nagy tároló összesen lett volna 6000 KRW egész napra, viszont ezt nem tudtuk és nem is volt üres szekrény). A vonatjegyeket még otthon megvettem neten, beváltottuk igazi jegyre és robogtunk a városba.

9. óra – Seoul, 17:00

Iszonyatosan fájt a lábam, de azért hősiesen sétáltunk egyet a Myeongdong piacon, majd ettünk egy Taco Bellben, mert még egyikőnk se evett sose és olyan rég ettünk mexikóit. Nem csalódás, teljesen vállalható és Koreához képest nem is nagyon csípős 🙂

11. óra – Seoul, 19:00

Megnéztük a karácsonyi kivilágítást a Gwangtong-Gyo patakmederben, egész csinike lett, majd kimentünk a Hongdae környékre, mert azt múltkor is élveztük. Sok fiúcsapat osztotta meg most is tudását, egész komoly rajongótáborral maguk körül. Mindig gondolkozom, hogy mit várnak, tényleg vannak-e olyanok, akik itt keresnek új tehetségeket, de valahogy nem hiszem én sem igazán, mindegyik egy kaptafa.

WordPress Image Gallery Plugin

13. óra – Seoul, 21:00

Már a vonaton ültünk a reptér felé, mert 22:00-ig át kell venni a megőrzőbe tett csomagjainkat, nem volt más választás sajnos, pedig a járat miatt még nem kellett volna visszaindulni.

15. óra – Seoul, 23:00

Felfedeztük az Incheon repteret, ami nagyon menő, mutatok is pár képet természetesen. Van mozi itt is, a tranzitosoknak (vagy az indulók is használhatják, nem kell hozzá semmi papír) külön alvólehetőségek, kis múzeum, kilátó és persze karácsony itt is 🙂 Odamentünk az infópulthoz és nagyon cukin megkértük a hölgyet, hogy ültessen minket egymás mellé és szerencsére ez könnyű volt, valamelyik mellettünk ülő egyedül utazott, így egymás mellé kerültünk, ráadásul ablaknál. Más kérdés, hogy szárny felett, de minden nem lehet.

WordPress Image Gallery Plugin

17. óra – Seoul, 01:00

Kigurultunk a kifutóra és szépen felszálltunk Hollandia felé. 

29. óra – Amsterdam, 04:00

Kivételesen nem örültünk annak, hogy hamarabb szálltunk le, mert amúgy is korán érkeztünk volna, de szerencsére végigaludtuk az utat, ezért viszonylag kipihentek voltunk. Leültünk kicsit tölteni itt is a kütyüket, mert öreg 747-essel repültünk, amin nem volt dugasz (még USB sem), közben reggeliztünk egy kicsit (sushit, mi mást, egész finom volt a boltban) és kivártuk a reggel 7-et, hogy bemenjünk a városba az egyik vonattal.

33. óra – Amsterdam, 08:00

Olyat csináltunk most, amit szerintem még sose. Van ugye a kék óra, ezt sokan ismerik, a naplemente és a sötétedés közötti időszak, ami kedvelt fotózásilag, de kevesebben tudják, hogy reggel is van egy ilyen színárnyalatú időszak és most mi ekkor fotóztunk. A város eléggé kihalt volt még, viszont a karácsonyi fények égtek egy ideig, kicsit havas volt minden, nagyon ideális volt. Eléggé hideg volt, ezért elmentünk a The Body kiállításra, évek óta halogattam már úgyis. Jó volt, főleg, mert relatív korán voltunk, rajtunk kívül mindössze két ember volt még bent, nyugodtan, csendben végig lehetett járni az egészet. Mikor végeztünk, láttuk, hogy épp érkezik egy busznyi ember, szerencsénk volt 🙂 Nem úgy a kínai negyedben és egy másik templomnál, az egyik hétfőn nem volt nyitva, a másik pedig csak később nyitott és már nem mentünk vissza, hogy megnézzük.

WordPress Image Gallery Plugin

37. óra – Amsterdam, 12:00

Beültünk az egyik szokásos helyünkre a városban (nem szabadulunk, hát persze, hogy sushi hely 😀 ) és amíg itt voltunk, leszakadt a hó. Valami olyan hóvihar indult el, amit rég láttunk és ez még csak hagyján, hogy mi rég, de Amsterdam is és ez a kellemetlen.

40. óra – Amsterdam, 15:00

A legtöbb járat nem indult el, a miénkre az volt írva, hogy fel fog szállni, be is szállítottak minket úgy kb. időben, de minek. Egy barátnőnk éppen érkezett a városba, de nem tudtunk találkozni, pedig elvileg ő délben érkezett volna, de leszálltak a géppel, viszont mivel gyakorlatilag fel nem szállt egy se, ezért 1,5 órán át a gépben ültek még, várva, hogy egyáltalán kapuhoz jussanak.

43. óra – Amsterdam, 18:00

Laza 3 óra gépben való várakozás után megkaptuk a felszállási engedélyt és miután engedtünk leszállni pár keringő és üzemanyagban már szegény gépet, akik szintén órák óta maszatoltak a levegőben, elindultunk München felé, tudva, hogy le fogjuk késni a vonatunkat és a jó ég tudja csak, hogy jutunk el Welsbe.

45. óra – München, 20:00

Nem értük el Marci unokatestvérét, aki bár a város totális másik felén lakik, de nála legalább ingyen alhattunk volna. Nem találtunk sokáig olcsó hotelt a környéken, egy busz volt még, amit szintén pont elszalasztottunk, illetve kinéztünk egy BlaBla autót (helyi Oszkár), de az csak másnap indult és nem is tudtunk erre a napra keresni. Pont egy hotel esti zárásakor, 9-kor találtunk egyet, ami viszonylag közel is volt és nem is annyira drága, 44 euro, ők mondták, hogy megvárnak minket, ha 10-ig odaérünk, úgyhogy fogtunk egy Ubert és a jófej sofőrrel 21:58-kor odapattantam a recepció pultjához.

57. óra – München, 8:00

Kértünk reggelit is, ami nagyon jól esett egy hónap ázsiai kaja után (imádjuk, de most azért az, hogy nem csak piritós van, hanem rendes zsömle például és müzli, jól esett), majd viszonylag kialudtan újra Uberbe ültünk, mert találtunk egy lehetőséget, amivel a Fixbus járatával eljutunk Salzburgba és ugyanazzal a jeggyel jöhettünk tovább Welsbe. Ez azért érdekes, mert tisztán a vonatjegy sokkal drágább lett volna, legalább 55 euro fejenként, ez 24 volt.

60. óra – Salzburg, 12:00

Szépen megérkeztünk Salzburgba, itt senkit se mozgat meg ilyen kevés hó, ezért vettünk enni-inni a boltban, majd felpattantunk a vonatunkra és csak egyszer álltunk meg Welsig.

62. óra – Wels, 14:00

Kicsit még buszoztunk a vonatállomástól és már haza is értünk. Nem mondom, hogy üdén és kipihenten, de legalább baromi lassan 😀 Azt hittem, túlvállaltuk magunkat a két hosszú átszállással, de több dolog miatt nincs így. Egyrészt a hóesésig semmi gond nem volt, ha elérjük az esti vonatot, szépen hazacsorgunk vele és este itthon alszunk, ezzel augusztusban nem számolhattunk, hogy pont ezen a napon lesz hó Amsterdamban, ahol sok évente szokott csak egyáltalán havazni, főleg ennyire erősen. Másrészt mivel a többi AMS-MUC járat nem indult el, ezért hiába vettünk volna rövidebb átszállással, ezen a napon akkor se jutottunk volna gyorsabban haza, mert ki tudja, melyik gépre raknak fel (ahogy olvastuk, a legtöbb embert hétfőn csak a csütörtöki gépre tudtak felrakni). Gikszerrel mindig számolni kell, mi is ráhagytunk 2 órát a müncheni érkezésre és úgy vettünk vonatjegyet, nem jött össze, kb. 120 euroba fájt ez nekünk összköltségként, de kicsit jobb, mert Amsiban egyetlen éjszaka hotel került volna ennyibe, ha aznap kell hotelt találnunk.