Rémesen korán értünk Osakába, de tudtuk, hogy ez lesz. Ledobtuk a csomagot a hotelben és kikértük az ide postázottakat egy kicsit, felvettünk melegebb tiszta ruhát, mielőtt indultunk a városba.

Megmondom őszintén, ilyen béna napunk kevés volt eddig Japánban, mint amit most produkáltunk. Mászkáltunk templomokban, szentélyekben (főleg goshuin-útvonalon), de értelmes dolgot keveset csináltunk. Ja, láttuk a Berlini Fal egy részét (mókás a dologban, hogy már láttuk egy részét, azt is Japánban, egy okinawai szigeten tavaly, de Berlinben még nem jártunk). Az is menő volt, hogy egy templomban kinyitották csak nekünk az óriási fa Buddhát őrző termet, amúgy ezt havonta egy napon szokták kinyitni és ez nem az a nap volt. Tudtátok, hogy van egy Pringles-bolt Osakában? Mi se tudtuk. Vettünk speckót. Rémes volt.

Ettünk viszont finomakat, ahogy ezt Osakában illik, bár nem takoyakit, mert azt itthon is szoktam készíteni.

A hotelszobánk amúgy Japánhoz képest egészen tágas volt, tökéletes arra, hogy este átpakolással szórakoztunk, mert a további napokon sem kívántunk 3,5 csomaggal kirándulgatni, felesleges is lett volna és a másnap reggelre kért kisautónkba gondoltuk, hogy nem férnénk be. Még este feladtuk a szajréval és nyári ruhákkal megpakoltakat Kobéba, az utolsó japán szállásunkra.

Reggel pattantunk, hogy átvegyük a kisautónkat. Iszonyat körülményesek még mindig a japánok. Mindegy, kész lett, megvoltunk, indulhattunk kirándulni. Légvonalban Nara felé mentünk, az Onji szentélybe először. Ez főleg nyuszis hely és nem csak a helyi goshuint markoltam fel, hanem a narai Kasuga szentélyét is, ahol már többször jártam, de valahogy kimaradt, viszont cuki szarvasos.

A következő helyez útba esett egy csatornafedél, volt itt egy kilátó is és egy nagy Kashiwara felirat.

A következő állomásunk kutyás volt, van egy furcsa kabalaállata a Daruma templomnak, darumája viszont vajmi kevés van, jártam már jobb ilyen témájú templomban, de megérte eljönni ide, mert van egy szép sziklakertje és kiesik annyira, hogy külföldi nem volt rajtunk kívül, de japán is alig.

Itt rögtönözni kezdtünk. Nem arra mentünk, amit elterveztünk, hanem mondtam, hogy menjünk a nem túl messzi Horyu templomba, ami nagyon régóta rajta volt a bakancslistán és nagyon jól tettük, tök jó hely. Nem mindenhova szabad bemenni, nem mindenhol szabad fotózni, ahova szabad bemenni, de abszolút érdemes bejárni és alsó hangon egy 1,5 óra kell ide, van egy múzeum részlege is. Nagyon szép lehet tavasszal, sok a cserifa és az idevezető sugárút fenyői isteni illatot árasztanak.

Néhány kutyával is találkoztunk és van a környéken rengeteg csatornafedél, mindet megkerestem.

Mivel ilyen sok időt töltöttünk nem tervezetten az előző helyen, kicsit csipkedni kellett magunkat, hogy visszafelé haladva, úton végülis a következő hotelünkbe megnézzünk még egy helyet, a furcsa tigrises Chogosonchi templomot. Szuper hely, kicsit több fénnyel és tavaszi vagy őszi főszezonban még jobb lehet, szerintem van benne 1,5-2 órányi sétálgatás. Szerencsére volt tigrises goshuinjuk is, megnyugodthattam. Van egy híd is a templom közelében a folyóvölgy felett, onnan lehet bungee jumpingolni, nagyon menő. Mondjuk nem januárban este 6-kor.

Piszok messze volt a következő szállásunk, Maizuruba utaztunk, ami innen még 3,5 órára volt, ami nem volt túl izgi. Egyszer álltunk csak meg egy megállóban, mindenünk lefagyott, egész nap előtte egészen jó volt az idő.

Innen amúgy technikailag Kyotohoz tartozó területeken mozogtunk már.

Reggel sétáltunk egyet, megnéztük a helyi várat, más nagyon nincs itt, vagy legalábbis nem túl érdekes. Van egy kis múzeum is itt, oda bementünk volna, de csak 9-kor nyitott és addigra más terveink voltak.

Felmentünk a Goro Sky Tower kilátóba, ami egyébként egészen klassz és itt már az időnk is szép, napos volt. Amúgy már a lenti, ingyenes része is fantasztikus, de csak pár száz yen a belépő, miért ne menne be az ember.

Találtunk egy halpiacot is, ami pont útba is esett nekünk, kénytelenek voltunk betérni ide egy reggelire, útközben pedig gyönyörködtünk a tengerben. Igazi chill környék ez, de itt élni valószínűleg kicsit uncsi.

Innen Amanohashidate kisvárosába mentünk. Sajnos az ezen az oldalon lévő felvonó zárva volt. Először megnéztünk egy kis szentélyt, a Kotohira jinját útközben. A saját goshuinjuk annyira nem tetszett, de hoztam egyet az Amanohashidate szentélyhez.

Ezután a városba mentünk, ahol rémülettel konstatáltam, hogy a kis kártyatartóm, amiben a Revolut és a Suica kártyáim voltak, leszakadt a táskámról. Próbáltam visszapörgetni, merre lehetett meg utoljára. Úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet, Japánban nem lopnak az emberek a földről sem és a szentélyig azért visszagurulunk majd, ha ott maradt le, meglesz. Technikailag a goshuinhoz tartozó szentélybe nem mentünk be, de pont mázlink volt és láttuk a forgó hidat, plusz átsétáltunk rajta, aztán a kék hídon is. Nagyon kellemes a homokban sétálni a szép kék tengerrel körülvéve, fejünk felett a fenyőkkel.

Itt található a városkában a Chion templom is, megnéztük azt is, ez nem kiemelkedő semmiben, de korrekt és érdekes írással készítik a goshuint. Ilyen legyezős szerencsemondó papírt láttunk már Hakodatéban.

Visszamentünk a szentélyhez, de nem találtuk sehol a kártyatartómat, megkérdeztük az irodán is, de nem adta le senki, így mentünk tovább. Az optimális kilátó zárva volt ugyan, de a másik oldalon is volt egy, az pedig nyitva volt. A parkolás komoly, 700 yen, plusz a felvonó ugye, de ez van, kell a környéknek a pénz. Mondjuk olyan nagyon kevesen nem voltak és abszolút holtszezonban jártunk erre. Először megnéztük a felvonó lábánál található Motoise Kono szentélyt, ahol már kifelémenet láttuk, hogy tilos fotózni, de nem volt deklarálva, hogy pontosan hol és a helyiek is csinálták szorgalmasan a képeket, szóval nem értettük teljesen.

A felvonónál iszonyat bátor voltam, a beülőset választottam és annyira nem volt para – felfelé. Ha tudtam volna, lefelé mennyire ijesztő lesz, lehet, nem azt választom. Fent nem túl sok dolog van. Állítólag fejjel lefelé kell nézni innen az öbölben lévő ösvényt, úgy valami sárkányt ad ki, de megfordítottuk a képét, úgy se sikerült ilyet belelátnunk. A nap sajnos nem volt a barátunk, végig ellenfényben volt a fotótéma. Van itt is ilyen dobálós szerencsehozó, vettünk és Marci egyet be is dobott a lehetséges háromból, tökre megtapsolták az ezt látó helyiek.

Fentről is el lehet sétálni a közeli Narai templomhoz, de mi inkább autóval mentünk fel. Van egy belépő, az egyben parkolásra is jogosult. Van egy kilátó is, oda nem mentünk fel, mert aggódtunk, hogy csúszik a lépcső a lefagyott hó miatt, de megnéztük a parkolóőr bácsi képeit és ugyanazt látni innen, mint az előző kilátóból. Viszont piszok jó képeket készít, rendesen irigyeltem, pedig aztán a munkája nem egy álom. Évek óta nap mint nap ott áll a tónál, ahol a pagoda volt a háttérben. Egészen sok hó volt itt, ezt én örömmel fogadtam, szeretem a havas Japánt és kevés alkalmam van így látni. Na mondjuk a cipőválasztásunk lehetett volna egy picit okosabb, nem szellőző sportcsuka.

Ez volt errefelé az utolsó pontunk, igyekeztünk a következő városba.