Nyugati oldal

Eléggé szétcsúszott ez a két napunk, de azért igyekeztünk kihozni belőlük a legjobbat. Az első napon az óceán partjára indultunk, ahol Saint-Nazaire-ben megnéztünk két múzeumot és egy tengeri szobrot.

Az első a Sous-marin Espadon volt, ami egy vízben álló tengeralattjáró, illetve hozzá kapcsolódik egy kis környezetvédelmi múzeum. Bérletet vettünk 4 helyre, ami 25€ fejenként és 3 helyre mentünk be vele.

[supsystic-gallery id=1186]

Innen átsétáltunk az Escal’Atlantic “fedélzetére”, ami három régi óceánjáró tipikus belső terét imitálja. Nagyon menő a kamu sétálófedélzet, ahol hűvös levegőt fújnak ránk és a tengert is odavetítik oldalra.

[supsystic-gallery id=1187]

Kimentünk még a tengeri kígyót megnézni az óceánban, menő cucc, nem túl turistás.

Rongyoltunk La Rochellebe, ahol megpróbáltuk átvariálni a szállást, de nem sikerült, így át kellett kicsit rendezni kicsit a programot, késő este értünk csak Bordeauxba, egyből a szállásra mentünk. La Rochelle egy nagyon cuki város amúgy és nagyon meleg volt. Szerencsére elkaptunk egy vizitaxit, ami potom 1 euroért átvitt az öblön, nem kellett sétáltunk még egy kört (nem kicsit lehet kerülni).

[supsystic-gallery id=1188]

Bordeaux másnap is szinte teljesen kimaradt, mert előző este eltört Marci biciklilánca, így egyrészt azt vadásztuk, másrészt próbálta felapplikálni, harmadrészt elmentünk kirándulni egyet Cognacba, ahol az egyik gyártónál voltunk kastély- és gyárlátogatáson (14€ kóstolással együtt).

[supsystic-gallery id=1189]

Este azért beugrottunk végre a városba is, biciklivel mentünk egy kört és belefért egy spanyol tapas-vacsi is.