Németország

Az út utolsó nyaralós szállása Kölnben volt, ahol kötelező elemként megnéztük reggel a dómot, de nem igazán nyerte el a tetszésünket (szerintem túl sok dómot láttunk már eddig és ez olyan komor, sötét volt), indultunk hazafelé, mert még volt a listán.

Köln egy külsőbb részében van a Michael Schumacher Private Collection, aminek a neve mindent elmond, amit tudni kell róla. Egész klassz hely, van a közelben egy gokartpálya is a neve alatt, ezek még laikusoknak is érdekes programok lehetnek.

[supsystic-gallery id=1164]

Hazafelé még megláttunk egy érdekes települést, Németországban is van egy Linz, így szántunk rá egy órát, hogy sétáljunk egyet itt.

[supsystic-gallery id=1165]

Nem hazamentünk egyből innen, hiszen igazából “munkába indultunk”, következett egy verseny, hogy keressünk egy kis pénzt a következő útra 🙂